A szobámban ülök és a plafont bámulom. Ismét elkap a sírás mikor rájövök, milyen szánalmas is lehetek. Nem akarok sírni! Se miatta, sem más miatt nem! Boldog akarok lenni, de már elfeledtem hogyan kell. Vissza gondolok a régi mesekönyveimre amiben a király és a királylány boldogan élt amíg meg nem halt. Aztán rájövök hogy ez mekkora egy hülyeség, bár titokban irigylem a királylányt. Újra sírni kezdek, és továbbra is a plafont bámulom. Elhagyottan, egyedül, mesékkönyvekkel körbevéve... szánalmasan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése